Fejváll nyakvonal visszateszt II

Ebben a bejegyzésben a már beharangozott pozíció menedzselésről fogok beszélni.

Kialakult az előző bejegyzésben ismertetett fejváll. A szabályaim szerint a teljes tőkém 1 %-át kockáztathatom ezen a traden.

A nyakvonal zárás megfelel a feltételeimnek, tehát nem zár nagyon alá.

Ekkor 2 dolgot tehetek :

1. Bekötöm a teljes 1 % kockázatot a végső stop figyelembevételével

Ebben az esetben nincs más teendőm mint figyelni, hogy az árfolyam eléri-e a célárat vagy a stoppot.

Ez látható az ábrán :

Illetve azt kell még figyelnem, hogy ha korrekciózik az ár, akkor kialakít-e új csúcsot, mert akkor oda húzhatom a stoppomat. Ezt akkor tehetem meg, ha legalább az utolsó ág fibo 38,2-ig vissza korrigál az árfolyam, majd alázár az új völgynek. Nézzük ezt az ábrán :

Tehát időrendben :

1. megnyílt a pozi a nyakvonal alatt

2. korrekciózik az ár

3. eléri a fibo 38-at

4. alázár az utolsó völgynek

5. stophúzás

Amikor ez megtörténik, akkor van lehetőségem új short pozit felvenni, úgy hogy az eredeti kockázatom nem növekszik. Vagyis kiszámolom, hogy az eredeti 1% kockázatomból mennyi maradt még az 1. pozin és a “felszabaduló” kockázattal új pozit nyitok, már az új stop figyelembevételével.

2. A nyakvonal alázáráskor a teljes 1 % kockázat felét, 0,5%-ot kötöm be a végső stop figyelembevételével.

1. A nyakvonal alázáráskor 0,5 % kockázattal nyitok pozit

2. Nyakvonal visszatesztnél a másik 0,5% kockázattal pozit nyitok ( ha van visszateszt és ha van jel)

3. Amennyiben az árfolyam eléri az utolsó csökkenő ág fibo 38-át és alázár az előző völgynek, akkor stophúzás mindkét pozinál

4. A felszabaduló kockázattal új short pozi.

Tehát ideális esetben itt 3 részben nyílik meg a pozi

Mi lehet az előnye és hátránya ennek a scale in-es beszállásnak?

Előnye :

– ha nem a kívánt irányba megy el az árfolyam, akkor kisebb lesz a veszteségem, ha nem adott közben rányitási jelet

– a rányitásoknál a kisebb stop miatt nagyobb pozit tudok felvenni azonos kockázat mellett, így a céláraknál nagyobb eredményt tudok elérni.

Hátránya:

– ha nincs visszateszt, akkor csak kisebb pozival éri el a célárat

GG

Vélemény, hozzászólás?